2013. február 24., vasárnap
Kávézacc
Az ember élete során rengeteg szemetet termel. Mi igyekszünk a magunk kis módján ezeket a szemeteket, ha nem is csökkenteni, de legalább szelektálni, s a megfelelő helyekre eljuttatni. Nem sokról írok, csak a papír, műanyag, üveg és fém dobozok külön válogatásáról. Viszont ha kertes házban laknánk, akkor biztos, hogy ennél sokkal többet is tudnánk tenni.
Gyerekkoromban mikor a mamámnál nyaraltam, emlékszem mindig viszolyogva mentem el a dudva mellett. Ez egy olyan nagy kupac valami volt, ahova mama minden növényi és állati dolgot dobott, s ez miatt meg is volt a kellemesnek nem igazán mondható szaga. Habár mindent ide dobott ki, valahogy csodálatos módon soha nem nőtte ki a helyét. Hol nagyobb volt, hol kisebb, de soha sem öntötte el a kertet. Ezen akkor sosem gondolkodtam, csak rádobtam, amit oda kellett, s már mentem is tovább. Nem tudtam mi a célja, s mi lesz vele később, de gyerek fejjel nem is várta el tőlem senki.
De ahogy nőttem, s ábrándoztam arról, hogy majd egyszer a saját kertemben üldögélhetek a saját terményeimet eszegetve, valahogy mindig belebotlottam egy témába, a komposztálásba. Rá kellett jönnöm, hogy habár mama tudta, hogy mit csinál, de ott a falun nem igazán gondoltak arra, hogy ezt a remek műveletet valahogy esztétikusabbá tegyék. Pedig bizony lehet. És ha nekem lenne kertem, biztos én is létrehoznék egy ilyen helyet, csak kicsit elrejtve a szemek elől.
De mivel nincs kertem, s itt az erkélyen nem fogok nekiállni a komposztálásnak, így sajnos nincs módunk a szemét ezen fajtáját újrahasznosítani.
Viszont mikor a kertészkedésről, meg a hozzá kapcsolódó témákról olvasgattam a neten, találtam egy olyan lehetőséget, amit mégis meg tudok valósítani. S ez nem más, mint a kávézacc felhasználása.
Több helyen is dicsérték, hogy hasznos a komposztba vagy a virágföldbe keverni. A szabadföldben rengeteg kártevő ellen segít küzdeni, meg a giliszták is szeretik, ill. nagyon sok hasznos ásványi anyagot tartalmaz. Így elhatároztam, hogy én is legalább ennyit meg tudok tenni. Fogtam egy tejfölös vödröt, s már pár hónapja abba dobom az elhasznált kávét. Ma már ott tartok, hogy ezt a vödröt ki kellett már cserélnem egy másikra, s hamarosan egy harmadikra. Az első vödörnyi zaccot már össze is kevertem a tatától hozott kevert földdel, s három balkonládát fel is töltöttem vele. S ezennel elő is készítettem a nagylánnyal való kertészkedést, amit a napokban meg is kell ejtenünk, de ezt már a következő bejegyzésben osztom meg.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése