2013. február 19., kedd

Elkezdődött az év

Hétvégén kint voltunk a párom szüleiéknél. Túl sok időt nem töltöttünk ott, így a kerttel nem foglalkoztam semmit. Illetve annyit, hogy kimentünk és megnéztük, hogy nem sok változott. Csupán annyi, hogy még több gaz van a jó időnek köszönhetően, valamint a földből előbújt néhány koriander, ami tavaly elszórta a magjait rendesen. Az édeskömény is növöget szépen, pedig nem gondoltam volna, hogy az több éves növényke lesz. Így most már őket is valahova be kell terveznem a kertbe. Mert hát ugye most ők ott vannak, ahova majd a bogyós gyümölcs szekciót tervezem. Sosem gondoltam volna, hogy ennyi újratervezés lesz, s még mennyi jön majd, abba bele sem merek gondolni.

Megbeszéltem mamával, hogy az unokájának - s persze nekem is - kerítünk majd egy kis zsebkendőnyi földterületet, ahol a lánnyal egyetemben elvetünk néhány magocskát ebből is meg abból is. A tatával pedig végigbeszéltük, hogy mikor mit lehet elültetni. A csili-magokat már ott is hagytam, hogy ha nekilát a fóliás palántanevelésnek, akkor azokra is gondoljon.

Hoztunk egy balkonládában haza epret. Én kételkedtem benne, hogy meg fog maradni, de a tata meggyőzött. Hisz eddig is kint voltak a hidegben, sőt a járdakockák között, ahol kevés föld vette körül, de annál nagyobb hideg (talaj menti fagy :S) Annyi a dolgom most elvileg vele, hogy ne hagyjam kiszáradni a földjét, mindig nedvesnek kell egy kicsit lennie.



Ezen kívül hoztunk még egy nagy vödörnyi tata által összekevert (vagyis senki ne kérdezze, hogy mi van benne, mert nem tudom) földet, valamint balkonládákat. A megbeszélés alapján február végén, március elején el lehet vetni már a salátát, retket és a zöldborsó korai fajtáját. Vagyis a hét végén már nekilátunk egy kis kertészkedésnek a lánnyal. Persze ha nem jön közbe semmi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése