Na szóval megvolt a föld a balkonládában. A retekkel kezdtük. Húztam egy kisebb árkot a földbe. Raktam néhány magot a lány tenyerébe, meg néhányat az enyémbe, s elkezdtük apránként beleszórni a magokat. Majd mikor ez megvolt befedtem az árkot. Lehet, hogy nem lett valami egyenletes a szórás, de hát ez az első alkalom. Megvárjuk, hogy kibújjanak a kis sziklevelek a földből, utána majd húzunk egy újabb retekcsíkot.
A retek után következett a borsó. Egy másik balkonládába csináltam néhány kb 7 cm mély lyukat kb 5 cm-re egymástól, s ezekbe is közösen szórtunk lyukanként 2-2 borsócskát.
Pár napja vett a párom palánta-földet, melyet összekevertem szintén kávézaccal. Valamint sikerült a Lidliből beszerezni olyan miniüvegházat, amilyet már régóta szerettem volna. Egy ilyen tálcában 6 x 4 palántának van hely, melyek most saláta ill. paradicsom magoknak fognak helyet adni. A paradicsomból 4 kockába raktunk 2-2 magocskát, a salátából pedig 8-ba szórtunk. Tudom nem egy nagy mennyiség, de a paradicsom palántában úgy sem bízom, s majd a maradékból a tata is nevelni fog palántát, a saláta magokból meg nem tudom, hogy mennyi fog kikelni, hisz nem 1-1 szemet raktunk kockánként, meg legfeljebb a balkonládába is fogok szórni, mikor már jobb idő lesz. Úgy is az a lényeg, hogy ne minden egyszerre legyen konyhakész, mert ki akar napokon keresztül csak salátát meg retket enni.
És akkor most következzen néhány kép az elmúlt napokról:
Várakozó balkonládák
A lázban égő nagylány
Oda szórtuk a retekmagokat :D
Szórjuk a borsót
Saláta magok szórása
Anya folytasd, én vigyorgok addig, apa te meg fényképezz
Be is locsoltuk
Még egy aranyköpés a lányomtól: "Anya, amikor pucolod a borsót, én majd megeszem, a maradékból meg főzzél levest." Tehát készüljek fel rá, hogy ebből csak nyersen tudunk majd enni, de hiszen erre a célra csinálom :D Ebből biztos nem kerül a mélyhűtőbe!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése