De nem csak a retkekről hoztam képet, hanem az eprek is kezdenek beindulni, feléledni. Mindegyiknél látszik, hogy lassan új levelek bontakoznak majd ki.
2013. március 7., csütörtök
Az ebéd utáni kávémat mostanság az erkélyen szoktam elfogyasztani. A mai nap sajnos elég borús és esős, így nem mentem ki, de egy pillanatra azért kitekintettem. S minő meglepetés a retkek kezdenek kibújni a földből. :D Épp a minap említettem meg a páromnak, hogy ugyan mennyi ideig várjak majd rájuk, s mi után nyilvánítsam az első ültetési projektet semmissé. De jelentem - habár nem túl nagy számban - de kibújtak a földből.
Az utolsó képen látszik (vagy éppen nem látszik), hogy milyen kevés a százalékos arány. De ami késik, nem jön korán, de egyszer csak kibújik a többi is. Legalábbis remélem.
De nem csak a retkekről hoztam képet, hanem az eprek is kezdenek beindulni, feléledni. Mindegyiknél látszik, hogy lassan új levelek bontakoznak majd ki.
De nem csak a retkekről hoztam képet, hanem az eprek is kezdenek beindulni, feléledni. Mindegyiknél látszik, hogy lassan új levelek bontakoznak majd ki.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése